Bakkerud: Eb-cím születésnapra

A 2021-es szezon RX1-es Európa-bajnoka Andreas Bakkerud lett: az örömet tetézi, hogy 30. születésnapján szerezte meg a bajnoki címet – járt is egy torta egyenesen a norvég arcába. Bakkerudnak nagy tervei vannak a jövőre nézve jelenlegi csapatával. Alig néhány hónappal ezelőtt, mikor kiadták a WRX szezonnyitójának nevezési listáját, értetlenkedtünk, hogyan hiányozhat Andreas Bakkerud a névsorból: a norvég 2014 óta a világbajnokság élmenőjének számított, hét versenyt nyert a legfelső szinten, 2019-ben pontegyenlőséggel, győzelmek száma alapján bukta csak el a bajnoki címet Timmy Hansennel szemben. Júliusban lenyilatkozta, semmilyen csapattal, semmilyen bajnokságban nincs…

Read More

Kárai Tamás dobogós lett Franciaországban

Magyar siker a Ralikrossz Európa-bajnokságon: két évvel ezelőtti utolsó dobogója helyszínén az audis versenyző újra harmadik lett. Szabó Krisztián a WRX-ben ismét a döntőig jutott. A lohéáci ralikrosszhétvége vasárnapján Kárai Tamás belelendült: a Q4-et második helyen zárta, így feljött az összesítés nyolcadik helyére, a második elődöntő harmadik helyével a döntőbe kvalifikált, ott pedig harmadik lett – két évvel előző dobogója után, melyet ugyanezen a pályán szerzett meg. Az Euro RX1 döntőjét némi meglepetésre René Münnich nyerte, a második Dubourg lett, az első sorból induló Andreas Bakkerudnak csak negyedik hely jutott.…

Read More

Eb: Csucsu és Kárai is döntőben Höljesben

Mindkét magyar döntőben szerepelt az Euro RX1 szezonnyitóján. Bryntesson és Belevszkij szerezte a két kategória első helyét Svédországban. Lukács Kornél „Csucsu” és Kárai Tamás indultak az RX1 Európa-bajnokság 24 fős mezőnyében, miután a harmadik magyar, Luigi visszalépett és a helyét a korábbi vb-menő Andreas Bakkerud foglalta el. A négy kvalifikációs futamon a két magyar legjobb eredménye Kárai hetedik pozíciója volt a Q4-ben, azaz nem volt a levegőben a döntőbe jutás. Mindazonáltal mindketten elődöntőbe kvalifikáltak, Csucsu tartalékosként, miután az első három futamot megnyerő Anton Marklund egy hatalmasat borult a VW Polóval,…

Read More