Eb: Csucsu és Kárai is döntőben Höljesben

Mindkét magyar döntőben szerepelt az Euro RX1 szezonnyitóján. Bryntesson és Belevszkij szerezte a két kategória első helyét Svédországban. Lukács Kornél „Csucsu” és Kárai Tamás indultak az RX1 Európa-bajnokság 24 fős mezőnyében, miután a harmadik magyar, Luigi visszalépett és a helyét a korábbi vb-menő Andreas Bakkerud foglalta el. A négy kvalifikációs futamon a két magyar legjobb eredménye Kárai hetedik pozíciója volt a Q4-ben, azaz nem volt a levegőben a döntőbe jutás. Mindazonáltal mindketten elődöntőbe kvalifikáltak, Csucsu tartalékosként, miután az első három futamot megnyerő Anton Marklund egy hatalmasat borult a VW Polóval,…

Read More

Ezzel a Clióval megy Csucsu az Eb-re

A 2020-as magyar bajnok is rajta volt az RX1 Európa-bajnokság teljes szezonos nevezési listáján. Mostanára elkészült G-FORS-féle Renault Clio fényezése is, amelyben szerepet kap a szokásos piros szín, valamint a jól ismert majmos logó is. Csucsu harmadszor indul az RX1 (korábbi Supercar) Európa-bajnokságon, 2016-ban és 2018-ban már szerepelt a mezőnyben, akkor Forddal és Volkswagennel. 2017-ben pedig a világbajnokságon indult a Kia Rióval és szerezte meg az első magyar vb-pontot. Csucsu mellett Kárai Tamás és Luigi is beneveztek 2021-re a kategóriába, melynek szezonja augusztus 20-22-én kezdődik Höljesben.

Read More

Kárai, Luigi és Csucsu az Euro RX1 nevezési listáján

Összesen 15 versenyző vállalkozott a korábban Supercar Európa-bajnokságként ismert kategória teljes szezonjára, köztük három magyar pilóta is. A négy fordulóból álló idény augusztus 20-22-én indul Höljesben. Az Európa-bajnokság szokásos résztvevője Kárai Tamás, aki idén sem hiányozhat a mezőnyből az Audi S1-gyel: ő még az Eb-rajt előtt a világbajnokság barcelonai futamán is rajthoz áll júliusban. Lukács Kornél „Csucsu” is szerepelt már az Európa-bajnokságon, utoljára 2018-ban. Ezúttal egy Renault Clióval támad. Újoncként pedig ott lesz a harmadik magyar, Luigi, az ES Motorsport Skoda Fabiájával. Feltűnő, hogy a skandináv pilóták hiányoznak a nevezési…

Read More

Amikor a TitansRX Nyirádon versenyzett

Ezekben az időkben, amikor számoljuk vissza a ralikrosszos szezon kezdetéig hátralevő heteket, és bízunk benne, hogy már nem fognak több versenyt elhalasztani, jóleső érzés visszanézni a korábbi versenyek felvételeit. Mint a TitansRX nyirádi duplájának összefoglalóját 2019 októberéből. A sztárokat megmozgató TitansRX – a Hansen-testvérek és Toomas Heikkinen voltak a bajnokság főszereplői – a kilencedik és tizedik fordulóra jött Magyarországra. Pazar hétvégéje volt az állandó mezőny tagjának, Csucsunak, aki elődöntőt nyert Heikkenen és Kevin Hansen előtt, de a döntőben sajnos nem jött ki számára a lépés. Megvillant a másik magyar, Turi…

Read More

Csucsu visszatérne a WRX-be

A 2020-as magyar ralikrosszbajnoknak, Lukács Kornélnak nagy tervei vannak: jövőre újra rajthoz állna az Európa-bajnokságon, melyet jól ismer, sőt a világbajnokságon is. Csucsu jól ismeri a ralikrossz nemzetközi színterét: 2016-ban és 2018-ban az Európa-bajnokságon versenyzett Supercarral, 2017-ben pedig a világbajnokságon egy Kia Riót vezetve. Barcelonai 16. helyezésével ő lett az első magyar versenyző, aki pontot szerzett a WRX-ben. 2019-ben a TitansRX sorozat állandó mezőnyéhez tartozott, tavaly azonban kizárólag idehaza versenyzett, főként a koronavírus miatt. A 29 éves versenyző a ralikrossz-ob-n és rali-ob-n is teljes évet futott, emellett pedig gokartozott is.…

Read More

Marton, Csucsu és Szabó Krisz voltak az év legjobb ralikrosszosai

A 2020-as évben is összeállították a TOP50 Magyar Autóversenyző ranglistát. A sorrendben számos ralikrosszost megtalálunk, köztük legelőrébb Marton Gergelyt. Marton szezonja csonka volt a Super1600 Európa-bajnokságon, ám két versenyen két dobogós helyet szerzett és az Eb-címre is esélye lett volna, ha nem törlik a sorozat szezonzáróját. Őt ötödik pozícióba sorolták az Autósport évkönyv szerzői a TOP50 listán, amelyet az első helyen Kiss Norbert kamionversenyző zárt. A ralikrossz következő képviselői a SuperCar magyar bajnok, Lukács Kornél „Csucsu” – akinek ralis eredményei is voltak – a 10. helyen, valamint a WRX-ben két…

Read More

Csucsu visszatért, látott, győzött

Az előző években a vb-t és az Eb-t is megjáró Csucsu több év elteltével futott ismét teljes szezont a magyar ralikrosszbajnokság SuperCar kategóriájában, ahol rögtön bajnok is lett. Lukács Kornél, vagy ahogy a versenyeken mindenki hívja, Csucsu több év kihagyás után tért vissza állandó jelleggel a magyar ralikrosszbajnokság SuperCar kategóriájába. A koronavírus-járvány miatt döntöttek úgy, hogy a világbajnoki és Európa-bajnoki szereplések után csak hazai futamokon állnak rajthoz, de Csucsu hangsúlyozta: a korábbi években és most is nagyon élvezte, hogy magyar közönség előtt versenyezhetett. Méghozzá nem is akárhogy, hiszen Citroenjével az…

Read More

Csucsu élete legjobb és legrosszabb versenye

Magyarország új ralikrosszbajnoka a SuperCarban Lukács Kornél, vagy ahogy a versenyeken mindenki hívja, Csucsu. Maximalistához méltón azonban még a bajnoki címszerzés ellenére sem volt teljesen elégedett Máriapócson. Egy különleges pályafutás fő eredményei közé került be a 2020-as magyar ralikrosszbajnoki cím: 29 évesen Csucsu megjárta már a ralikrossz és rali világbajnoki és Európa-bajnoki szintjeit is. Több évvel előző szereplése után tért vissza a SuperCarba egy Citroen DS3-mal, úgy, hogy párhuzamosan a hazai raliban is indult. A Vértes Ralit ki kellett hagynia, hogy azon a hétvégén Máriapócson, a szezonzárón megküzdhessen a bajnoki…

Read More

Kiss győzött visszatérésén, Csucsu a magyar bajnok

A címért küzdő versenyzők a háttérben voltak Máriapócson, ahol ifj. Kiss, Kárai és Benyó játszottak főszerepet a SuperCarban. Bajnokot avattak az országos bajnokság másik 11 kategóriájában is. A szombati első előfutam leggyorsabbja Benyó Máté volt a SuperCarban, de Kárai Tamás visszavágott vasárnap: mindkét selejtezőn leggyorsabb tempót diktált, így a köztes eredménylistát ő zárta a legtöbb ponttal Benyó és a nagy visszatérő, Kiss László előtt. Az első elődöntőben viszont Kiss megelőzte a leköszönő magyar bajnokot, ő kvalifikált a döntő pole-pozíciójába. Az elmúlt évtizedben nem ralikrosszozó Kiss a döntőben ismét bizonyította, hogy…

Read More

Csucsu a ralikrosszt választotta a rali helyett

Egybeesik a Vértes Rali és az RX OB máriapócsi szezonzárója, ezért az idén két vasat tűzbe tartó Lukács Kornél „Csucsu” választás elé kényszerült. Mivel a ralikrosszban a bajnoki cím esélyese a pontverseny éllovasaként, úgy döntött, a Nyírségbe megy versenyezni. A Citroen Rally Team Hungary sajtóközleménye: Október 10-11.-én rendezik a magyar ralibajnokság idei negyedik futamát, a Citroen Rally Team Hungary párosa mégsem lesz ott a Vértes Ralin. A Covid miatt későn beinduló szezonban sajnos több szakág versenye is egymásra csúszik, így történt meg, hogy egy időpontra került a rali és a…

Read More