Tim Gábor is rajthoz áll Máriapócson

Tim Gábor hétszeres bajnok vanyarci autóversenyző 2023-ban arra készült, hogy teljes szezont teljesít a Clio Cup Europe bajnokságban, mely 9 fordulót jelent Európa legjobb versenypályáin. Az első versenyre április 21-23-án kerül sor a kultikus Monza pályán, ahol több mint 50 pilóta érkezik a világ minden tájáról. Tim már erre a versenyre készült, mikor kiderült, hogy már április elején versenyezni fog, ráadásul egy másik szakágban. A magyar pilóta 2022-ben már belekóstolt a kontinens legerősebb márkakupájába, a Clio Cup Europe magyarországi fordulóján állt először rajthoz, ahol a második versenyen a 26 indulóból…

Read More

SuperCars-szereplésre készül a 15 éves Pál Krisztián

A szűkösnek ígérkező hazai SuperCars-mezőny létszámhiányán egy új szereplő segíthet: Pál Krisztiánék műhelyében már ott áll egy Skoda Fabia. A versenyző azonban csak nyáron tölti be a 16 éves korhatárt. Pál Krisztián a Junior Kupában kezdte ralikrosszos pályafutását 2020-ban, majd a következő évben rögtön váltott a Swift Hybrid RX Cupra. Fiatal kora miatt ebben a géposztályban sokan kételkedtek benne, hogy túl nagy falattal próbálkozik, de a 13 éves pilóta eredményekkel válaszolt: első nekifutásra a dobogó második fokára állt, majd az utolsó döntőig harcban volt a bajnoki címért – végül a…

Read More

Új versenynaptár a Ralikrossz-ob-n

Miután módosult a WRX versenynaptára a nyirádi Eb-fordulóval együtt, változott a hazai bajnokság menetrendje is. A korábbi verzióhoz képest három időpontot helyeztek át. Az előző naptártervezet alapján a szezon március 18-19-én kezdődött volna Nyirádon, ezt követte volna Máriapócs (CEZ) a húsvéti hétvégén (április 9-10.), Kakucs április 29-30-án és újból Nyirád július 15-16-án, majd nyári szünet után újból Kakucs (szeptember 2-3.), Nyirád (szeptember 23-24., CEZ) és végül Máriapócs (október 21-22.), amely a még korábbi verzióban szereplő Greinbachot pótolta. Miután azonban a WRX promótere átalakította a 2023-as versenynaptárt, és három héttel korábbi…

Read More

Hazai pályákon: Bizonytalan SuperCars és új kategória a Ralikrossz-ob-n

Az áprilisi szezonkezdetet egyelőre kétségek övezik a csúcskategóriában: az előző év főszereplőinek figyelme a nemzetközi szereplés felé fordult, ezért nagy kérdőjel, kik és mennyien alkotják a SuperCars mezőnyét. Az év különlegessége az erős kupasorozatnak ígérkező CrossCar indulása lesz, továbbá kiestek a versenynaptárból a külföldi helyszínek, kizárólag három hazai pályán zajlik a magyar bajnokság. A hazai SuperCars élmezőnyének technikai színvonalára az elmúlt években nem lehetett panasz, egyre modernebb és versenyképesebb autók jellemezték az országos bajnokságot: nem ok nélkül hangoztatták sokan, hogy a magyar élvonal szereplői akármelyik külföldi sorozatban, de még az…

Read More

Benyó Máté: Csak két dolog biztos erre az évre

Továbbra sem eldöntött, melyik ralikrosszbajnokságban fog szerepelni 2023-ban a Peugeot-val Benyó Máté: a lehetőségek egyike az újabb teljes hazai program. A várható ob-mezőnyről, az új versenynaptárról és a felkészülés jelenlegi állásáról is kérdeztük a Korda Racing versenyzőjét. Közeledik a szezon kezdete. Véglegesek már a terveid a 2023-as évre? Végleges terveket még nem tudok mondani, mert jelenleg is zajlanak a tárgyalások, melyek az idei évre vetítve nagyon fontosak lesznek. Két dolgot tudok megerősíteni: egyik, számomra a legfontosabb, hogy maradok a csapatnál, a Korda Racing az idei évre is bizalmat szavazott nekem,…

Read More

Az áttörés éve: Bütösi Balázs bronzérmes a Junior Kupában

Beért a kis Bütösi: az utánpótlás-kategóriában töltött ötödik szezonjában megérkeztek az eredmények, a 15 éves fiatal ralikrosszos háromszor dobogóra is állt, Nyirádon mindkét hétvégén második pozíciót szerzett az erős mezőnyben. Az áttörésben fontos szerepe volt egy tesztnek is. A szezon kezdetét még beárnyékolta egy műszaki hiba: a RabócsiRingen és az M-Ringen sem tudott továbbjutni az elődöntőből, habár a második helyszínen olyan köridőket autózott, amelyek alapján az első háromba is be kellett volna férnie. Csak az első két verseny után derített fényt rá a csapat, hogy a motor rendszeres befulladását befecskendezőprobléma…

Read More

Ifj. Bartha: Fókuszban a ralikrossz

A 2022-es szezon teljes egészében a ralikrosszról szólt ifj. Bartha Aurél számára. A ralis múltú versenyző három döntőt is megnyert a hibrid kategóriában, a bajnoki címet így nagy fölénnyel húzta be: minden a tervek szerint alakult az év folyamán. A nyíregyházi versenyző 2021-ben kóstolt bele először a ralikrossz szakágba, a Swift Hybrid RX Cup kategóriában: habár nem vett részt minden versenyen, az évet így is az összetett harmadik pozíciójában zárta, háromszor is a dobogó második fokára lépve. Eközben folytatta ralis pályafutását is, és bajnoki címet szerzett a P/12-es kategóriában. 2022-ben…

Read More

Kárai Tamás a 2022-es év ralikrosszversenyzője

A már ötszörös magyar bajnok a SuperCars győztes serlege mellett egy másik trófeát is átvett a szakági díjátadón: ő lett az év ralikrosszversenyzője. Hétvégén Zalakaroson díjazták a ralikrossz és autókrossz országos bajnokság 2023-as legjobbait, valamint kiosztották a különdíjakat, köztük megnevezték az év ralikrosszversenyzőjét. Ezt a kitüntetést Kárai Tamás kapta, aki a fölényes magyar bajnoki cím mellett ötödik lett az Európa-bajnokságon, ami pályafutása legjobb év végi helyezése. Az elmúlt években Körmöczi Balázs (2021), Koncseg Zoltán (2020) és Marton Gergely (2019) lett az év ralikrosszversenyzője. Az év autókrosszversenyzője díjat 2022-ben ifj. Tóth…

Read More

Csuti Kristóf: Hatból hat

Öt hétvégét is a maximális 30 ponttal zárta a fiatal ralikrosszos, aki a Motorsport Gamesen egy másik kategóriában is helytállt, míg öccse, Csuti Máté sokat fejlődve ötödik lett a bajnokságban. Második évét teljesítette a Hankook Racer Cupban az RCM Motorsportot képviselő Csuti testvérpár, akik közül Kristóf címvédőként vághatott neki a szezonnak. Amiben ahhoz méltón is szerepelt: az első hat versenyt megnyerte, így a mínuszolós szabálynak köszönhetően az utolsó két fordulón már rajthoz sem kellett állnia a bajnoki trófeához. „Tavaly volt egy totálkárunk Kovács Domival, amiből sokat tanultam arról, hogy mi…

Read More

Az első lépcsőfok: Tizenegyedik szezonján is túl a Junior Kupa

Egy évtized alatt megszokottá vált, hogy a ralikrosszos fiatalok a Junior Kupában kezdik meg a versenyzést. A sorozat népszerűsége 2022-ben is töretlen volt, 10-15 éves juniorok pallérozódtak Ujházi László szárnyai alatt – közülük Kelő Gere Ádám nyerte a bajnoki címet. „Én mindig azt mondtam, a kezdő juniorokat nem szabad rögtön több tízmilliós autókba ültetni, be kell tartani a lépcsőfokokat. Két év a Junior Kupában tökéletes felkészítés a versenyzőknek, akik ezekkel az utcai autókkal megtanulják az alapokat, így később már könnyebben boldogulnak egy nagyobb kategóriás versenyautóval” – foglalta össze hitvallását a…

Read More