Kárai Tamás dobogós lett Franciaországban

Magyar siker a Ralikrossz Európa-bajnokságon: két évvel ezelőtti utolsó dobogója helyszínén az audis versenyző újra harmadik lett. Szabó Krisztián a WRX-ben ismét a döntőig jutott. A lohéáci ralikrosszhétvége vasárnapján Kárai Tamás belelendült: a Q4-et második helyen zárta, így feljött az összesítés nyolcadik helyére, a második elődöntő harmadik helyével a döntőbe kvalifikált, ott pedig harmadik lett – két évvel előző dobogója után, melyet ugyanezen a pályán szerzett meg. Az Euro RX1 döntőjét némi meglepetésre René Münnich nyerte, a második Dubourg lett, az első sorból induló Andreas Bakkerudnak csak negyedik hely jutott.…

Read More

Lohéac: Kristoffersson és Bakkerud vezet szombaton

Szabó Krisztián a WRX-ben hatodik, Kárai Tamás az Euro RX1-ben negyedik helyen áll az első két kvalifikációs futam alapján. A WRX-szezon harmadik helyszínén, Franciaországban minden kategóriában két kvalifikációs futamot tartottak szombaton. A 10 fős vb-mezőnyben Niclas Grönholm nyerte a Q1-et Johan Kristoffersson előtt, a Q2-ben már a svéd volt a leggyorsabb a Höljesben is remeklő renault-s Kevin Abbringot és Grönholmot megelőzve. Az összesítésben így Kristoffersson vezet Grönholm és Abbring előtt, az első két versenyt kettős győzelemmel záró Hansen Peugeot-k a negyedik-ötödik helyen következnek, Kevin Hansen áll előrébb. Grönholm csapattársa, Szabó…

Read More

Speed Technika: Feljöttek a dobogóra

Nagyszerű hétvégét zárt a Speed Technika rallycross csapata a bajnokság harmadik ausztriai futamán Greinbachban, ahol Lencse Zoltán második helyez zárt, míg csapattársa Rácz Márton harmadik lett. Lassan minden autósport bajnokság a hajrához közelít, ellenkezőképp a rallycross, ahol augusztusban még csak a harmadik futamot rendezték meg az ausztriai Greinbachban. Lencse Zoli és a Super1600-as Suzuki eddig nagyszerűen teljesített, minden versenyről dobogós hellyel tért haza és nem volt ez máshogy most sem. „Nagyon jó versenyünk volt Ausztriában, ahol végig ott voltunk a dobogó közelében és végül a döntőben leszakadt az ég, így…

Read More

Ez történt legutóbb Lohéacban

A klasszikus francia ralikrosszpálya is a törölt versenyek sorsára jutott 2020-ban. Utoljára 2019 nyarának végén tartottak itt WRX-fordulót, és versenyzett az Európa-bajnokság is, amely magyar dobogót hozott. A versenyhétvége legemlékezetesebb pillanata a döntő rajtja volt Franciaországban: az első két helyről induló Andreas Bakkerud és Niclas Grönholm kakaskodásuk miatt egészen kisodródtak, és mind a négy mögöttük startoló ellenfél elment mellettük. Ennek köszönhetően Timmy Hansen harmadik rajthelyről lett első, Anton Marklund ötödikről második, Kevin Hansen hatodikról harmadik – ő a rajton kívül a jokertaktikával is nyert egy pozíciót. A két Hansen remeklése…

Read More