Érettségiző Vadkutya

Két szempontból is letette az érettségit Kis Vadkutya 2022-ben: egyrészt befejezte középiskolai tanulmányait, másrészt a tanulókategóriákat kinőve egy magasabb géposztályban folytatta. Magát is meglepve gyorsan felvette a SuperTouringCars tempóját, és már második nekifutásra dobogón végzett. Az év a korábbi kategóriájában, a Hankook Racer Cupban kezdődött ifj. Nedecki számára, aki az előző szezon lendületét folytatva Máriapócson rögtön a dobogó legalsó fokára állt, majd Monorierdőn is bejutott a döntőbe. A következő, ismét RabócsiRingen tartott futamot azonban már új kategóriában kezdte meg. „A szezon elején még álmomban sem gondoltam volna, hogy az évet…

Read More

Bajnokká vált ifj. Pallag-Bozsák Csaba

Már a téli tesztek során megfogalmazódott benne, hogy meg akarja nyerni a szezont: az első versenytől fogva az élmezőnyben szerepelt a SuperTouringCars –1600 kategóriában, az M-Ringen és Nyirádon megszerezte első győzelmeit, így már az idény befejezése előtt bebiztosította a bajnoki címet – eddigi pályafutása legjobb eredményét. A 2021-es szezon nem úgy alakult ifj. Pallag-Bozsák Csaba számára, ahogyan a versenyző azt elképzelte: balesetek és vezetői hibák akadályozták meg a jó eredmény elérésében, csupán kétszer tudott felállni a SuperTouringCars –1600 kategória dobogójának legalsó fokára. A csalódások azonban még eltökéltebbé tették, hogy a…

Read More

Borulásra bajnoki cím – Ifj. Pallag-Bozsák Csaba az STC –1600 nyertese

Az első nyirádi fordulón szerzett győzelmével karnyújtásnyira került a magyar bajnoki címhez, greinbachi hétvégéje azonban már a szabadedzésen véget ért egy balesettel, amelyben meg is sérült. Pallag-Bozsák Nyirádra visszatérve az év legnagyobb mezőnyében koronázta meg pályafutása eddigi legjobb szezonját. „Nagy reményekkel indultunk Greinbachba, hiszen kedvenc pályáim közé tartozik a gyorsasága miatt” – kezdte az AFM-nek beszámolóját az augusztus–szeptemberi versenyekről a Nolen Racing versenyzője. A remények azonban hamarosan szertefoszlottak. „Ahogyan várható volt, esett az eső, hiszen minden greinbachi versenyen esik. Ez okozta a bajt. Az első szabadedzés során a második körömben…

Read More

Végre minden összejött Nyirádon ifj. Pallag-Bozsák Csabának

A szezon kezdete óta tart Pallag-Bozsák dobogós sorozata: ami a legutóbbi versenyeket illeti, Fuglauban legjobb magyarként zárt, Nyirádon pedig megszerezte a győzelmet. Pontjainak köszönhetően már a következő, greinbachi hétvégén bebiztosíthatja a SuperTouringCars -1600 országos bajnoki címét. Miután az M-Ringen megszerezte első győzelmét a Ralikrossz-ob STC -1600 kategóriájában, két dobogós helyezéssel folytatta jó formáját ifj. Pallag-Bozsák Csaba. A Honda Civic Máriapócson technikai gondok ellenére is harmadikként futott be, Fuglauban pedig, a szezon legnagyobb, 14 fős mezőnyében a második pozíciót szerezte meg. „Szorosan alakult a máriapócsi verseny, de sajnos a döntőben váltóproblémám…

Read More

Ifj. Pallag-Bozsák: Ütközésre dobogó

Egyik kedvenc pályája, Greinbach nem hozott szerencsét a SuperTouringCars –1600 versenyzője számára, Kakucson viszont, ahol nem számított sok jóra, megszerezte szezonja első dobogóját. Egy másik kedvenc helyszínen, a Slovakia Ringen új váltóval felfegyverkezve jöhet az első hely? „Nagy reményekkel indultunk Greinbachban, mint ahogyan szoktunk, hiszen ez a pálya a kedvenceim közé tartozik” – kezdte beszámolóját ifj. Pallag-Bozsák Csaba. A szezon legnépesebb, 14 fős mezőnyében is volt keresnivalója, de az elődöntőben önhibából ért véget a hétvégéje. „Nagyon jól alakultak a futamok, viszont sajnos az elődöntőben elkövettem egy hatalmas hibát, nekimentem egy…

Read More

Az élmezőnyben, de peches ifj. Pallag-Bozsák

Ígéretesen indult a szezon a SuperTouringCars –1600 kategóriában versenyző ifjabb Pallag-Bozsák Csaba számára, mikor Kakucson két kvalifikációs futamot is megnyert, a döntőben azonban nem jött ki a lépés számára. Máriapócson aztán egyenesen szörnyű hétvége következett. „Nagyon jó pilóták, nagyon jó kocsik gyűltek össze idén a SuperTouringCars –1600-ban, a Magyar Kupából és a Super1600-ból érkeztek új versenyzők. Az ellenfelek felkészültek, kiélezett az egész mezőny, mindenki az első helyre van ráizgulva, ha mondhatom így. Nagyon jó szezon lesz az idei!” – kezdte ifj. Pallag-Bozsák, aki újra a tavalyról ismert Honda Civickel szállt…

Read More

Répási: Stílusos visszatérés

Mikor legutóbb, a 2000-es években állandó jelleggel versenyzett, Répási Róbert sajátos eredménysorozatot tudott felmutatni: minden új kategóriára váltáskor – II. osztály abszolút, Div. 5 Euro 2000 és SuperCar – már első évében magyar bajnok lett. Arra azonban ő sem számított, hogy egy nagyon hosszú szünetet követően a SuperTouringCars –1600-ban is meg tudja ismételni a bravúrt. „Már egy-két éve terveztük, hogy a rozsdát leszórva magunkról belekezdünk egy újabb évadba” – beszélt a visszatérés körülményeiről Répási Róbert. „2005-ig voltam aktív a ralikrosszban, igaz, teljesen nem hagytam el az autósportot soha: tesztjelleggel vagy…

Read More

15 év kihagyás után lett bajnok Répási

Hosszú-hosszú szünet után visszatért az autósportba és a SuperTouringCars -1600-at fölényesen megnyerte Répási Róbert: ötből három versenyen győzött, a maradék kettőn második és harmadik lett. „Nem volt könnyű, 15 évet hagytunk ki az autósportban, így visszatérésként nagy öröm volt, hogy egyből elsők lennünk és év végén megnyertük a bajnokságot” ­– értékelte 2020-as évét Répási. „Úgy gondolom, ennek titka a csapat, az autó felkészítése, az összhang volt. Rövid évet zártunk, mindössze öt versennyel, nem lehetett mínuszolni, így mindenkinek technikai hibák nélkül kellett végigmennie az összes futamon ahhoz, hogy jó eredményt elérjen.…

Read More