Bakkerud lett az Európa-bajnok Spában

A WRX-ből kiszoruló norvég megnyerte az RX1 versenyét, vele együtt pedig az Eb-címet is Fabien Pailler előtt. Kárai Tamás döntőben és a bajnokság 7. helyével zárta a szezont. Négy fordulóból állt idén az RX1 Európa-bajnokság, a szezonzáróra, Spa-Francorchamps-ba pedig reális győzelmi esélyekkel három pilóta érkezett: az éllovas Fabien Pailler (62 pont), Andreas Bakkerud (60 pont) és Andrea Dubourg (54 pont) – annak ellenére, hogy egyikük sem nyert futamot a szezon során. Kisebb esélye két futamgyőztesnek, Janis Baumanisnak (48 pont) és René Münnichnek (41 pont) is maradt, habár utóbbi egy hétvégét…

Read More

Kárai Tamás dobogós lett Franciaországban

Magyar siker a Ralikrossz Európa-bajnokságon: két évvel ezelőtti utolsó dobogója helyszínén az audis versenyző újra harmadik lett. Szabó Krisztián a WRX-ben ismét a döntőig jutott. A lohéáci ralikrosszhétvége vasárnapján Kárai Tamás belelendült: a Q4-et második helyen zárta, így feljött az összesítés nyolcadik helyére, a második elődöntő harmadik helyével a döntőbe kvalifikált, ott pedig harmadik lett – két évvel előző dobogója után, melyet ugyanezen a pályán szerzett meg. Az Euro RX1 döntőjét némi meglepetésre René Münnich nyerte, a második Dubourg lett, az első sorból induló Andreas Bakkerudnak csak negyedik hely jutott.…

Read More

Eb: Csucsu és Kárai is döntőben Höljesben

Mindkét magyar döntőben szerepelt az Euro RX1 szezonnyitóján. Bryntesson és Belevszkij szerezte a két kategória első helyét Svédországban. Lukács Kornél „Csucsu” és Kárai Tamás indultak az RX1 Európa-bajnokság 24 fős mezőnyében, miután a harmadik magyar, Luigi visszalépett és a helyét a korábbi vb-menő Andreas Bakkerud foglalta el. A négy kvalifikációs futamon a két magyar legjobb eredménye Kárai hetedik pozíciója volt a Q4-ben, azaz nem volt a levegőben a döntőbe jutás. Mindazonáltal mindketten elődöntőbe kvalifikáltak, Csucsu tartalékosként, miután az első három futamot megnyerő Anton Marklund egy hatalmasat borult a VW Polóval,…

Read More

Bakkerud rajthoz áll Höljesben – Luigi helyén

A verseny hetén csatlakozott a mezőnyhöz a WRX-ből kimaradó Andreas Bakkerud, aki az Euro RX1-ben indul. Rossz hír a jó hírben, hogy az ES Motorsport Skoda Fabiáját vezeti, azt az autót, amely eredetileg Luigié lett volna: a magyar pilóta visszalépett a versenyzéstől. Andreas Bakkerud volt a 2021-es WRX-mezőny legnagyobb hiányzója: a világbajnokság 2014-es indulása óta minden egyes versenyen rajthoz álló norvég semmilyen csapattal, semmilyen bajnokságban nem írt alá szerződést. Egyik sikeres pályáján, Höljesben (ahol 2016-ban ő győzött) azonban visszatér a világbajnokság depójába az RX1 Európa-bajnokság indulójaként: egy másik vb-t megjárt…

Read More

Marton Gergely nem lesz ott Höljesben sem

Megtéveszthetett minket az RX3 Európa-bajnokság második versenyének nevezési listája, amelyen szerepelt Marton Gergely neve a Volland Racing pilótájaként feltüntetve, holott a magyar versenyző a barcelonai kezdés előtt egy héttel visszalépett a teljes szezontól. A kérdésünkre elmondta, a lista nem helytálló, valószínűleg azért maradt rajta a neve, mert korábban leadta a nevezését az egész idényre. „Nem indulok sajnos, csak mivel éves nevező voltam, valószínűleg mindegyiken rajta leszek” – mondta Marton Gergely, mikor megkerestük a nevezési lista megjelenése után. A Mágikus Hétvégén így hét helyett hat magyarnak szoríthatunk a különböző kategóriákban, az…

Read More

75 évesen is versenyez Per Eklund

Egy ismerős név szerepel az Euro RX1 szezonnyitójának rajtlistáján: Höljesben a ralikrossz nagy öregje, Per Eklund versenybe száll. Ötven éve indult először ralikrosszban. A svéd legenda 1973-ban már a Rali-világbajnokságon debütált: első versenyén, a Svéd Ralin rögtön dobogós helyet szerzett. Három évvel később ugyanezt a ralit megnyerte a Saab gyári pilótajaként, hosszú pályafutása során 12 dobogós eredményt szerzett a WRC-ben. „Pekka” ralikrosszos múltja ötven évet ölel fel, 1971-ben indult első versenyén a szakágban, később pedig az RX vált elsődlegessé a ralival szemben. Az Európa-bajnokságon számos győzelem és dobogós helyezés fűződött…

Read More

Rossz hír: Marton Gergő visszalépett az Európa-bajnokságtól

Alig több mint egy héttel a barcelonai szezonnyitó előtt váratlan hír érkezett az RX3 (Super1600) Ralikrossz Európa-bajnokság magyar indulójától, aki 2019-ben ezüstérmes lett összetettben, és idén már ötödik szezonjára készült a kategória topcsapatával, a Volland Racinggel. „Ezennel bejelentem, hogy nem tudok részt venni a 2021-es Rallycross Európa bajnokságon, a pandémia és annak utóhatásai által okozott szponzorációs helyzetben” – olvasható Marton Gergely sportolói Facebook-oldalán. „Nagyon sok felkészülés áll mögöttünk és az utolsó pillanatig próbáltuk megoldani a problémát. Ez egy nagyon nehéz időszak, de dolgozunk azon, hogy minél hamarabb újra a versenypályán…

Read More

Ezzel a Clióval megy Csucsu az Eb-re

A 2020-as magyar bajnok is rajta volt az RX1 Európa-bajnokság teljes szezonos nevezési listáján. Mostanára elkészült G-FORS-féle Renault Clio fényezése is, amelyben szerepet kap a szokásos piros szín, valamint a jól ismert majmos logó is. Csucsu harmadszor indul az RX1 (korábbi Supercar) Európa-bajnokságon, 2016-ban és 2018-ban már szerepelt a mezőnyben, akkor Forddal és Volkswagennel. 2017-ben pedig a világbajnokságon indult a Kia Rióval és szerezte meg az első magyar vb-pontot. Csucsu mellett Kárai Tamás és Luigi is beneveztek 2021-re a kategóriába, melynek szezonja augusztus 20-22-én kezdődik Höljesben.

Read More

Kijött az RX2e nevezési listája is

A WRX másodosztálya a 2021-es szezontól fogva egységes elektromos autókkal versenyez. Az első verseny helyszíne Barcelona július 23-24-én, az indulók között pedig ismerős neveket találunk. A QEV Technologies és az Olsbergs MSE által fejlesztett, 250 kW teljesítményű RX2e versenygépből tíz példány áll rajthoz az első fordulón. Az őket vezető ralikrosszosok közül a belga Guillaume de Ridder korábban a WRX-ben is futott már teljes szezont, a korábbi RX2-ben pedig kétszer is összetett második lett. A jamaicai Fraser McConnell szintén versenyzett az RX2-ben, jelenleg főleg a RallyX Nordic szériából ismert, ahol a…

Read More

Kárai, Luigi és Csucsu az Euro RX1 nevezési listáján

Összesen 15 versenyző vállalkozott a korábban Supercar Európa-bajnokságként ismert kategória teljes szezonjára, köztük három magyar pilóta is. A négy fordulóból álló idény augusztus 20-22-én indul Höljesben. Az Európa-bajnokság szokásos résztvevője Kárai Tamás, aki idén sem hiányozhat a mezőnyből az Audi S1-gyel: ő még az Eb-rajt előtt a világbajnokság barcelonai futamán is rajthoz áll júliusban. Lukács Kornél „Csucsu” is szerepelt már az Európa-bajnokságon, utoljára 2018-ban. Ezúttal egy Renault Clióval támad. Újoncként pedig ott lesz a harmadik magyar, Luigi, az ES Motorsport Skoda Fabiájával. Feltűnő, hogy a skandináv pilóták hiányoznak a nevezési…

Read More