Niclas Grönholm 2021 után 2022-ben is dobogósként fejezte be az összetettet. Kalandos hétvégéje volt a Nürburgringen: Klara Andersson visszalépésével jutott be a döntőbe, ahol először lemaradt az összetett harmadik helyről, aztán Kevin Hansen kizárása újraosztotta a lapokat. A WRX új csapata, a CE Dealer Team versenyzője az élmezőnybe tartozott a németországi szezonzárón, továbbjutó futamában második lett, az elődöntő harmadik helyezése Johan Kristoffersson és Kevin Hansen mögött mégis azt jelentette, hogy ő már nem jutott tovább a döntőbe. A csapat ekkor döntött úgy, hogy a szintén erős hétvégét futó Klara Anderssont…
Read MoreCímke: Niclas Grönholm
Véget ért Kristoffersson győzelmi sorozata, Grönholm a dobogó tetején
A svéd címvédőt négy elsősége után a portugál forduló második napján büntetés fosztotta meg az újabb győzelemtől. Helyette a finn versenyző diadalmaskodott, akinek eddig nem jött ki a lépés a szezonban. Társaságában pedig először állt női pilóta a WRX dobogóján. Montalegrében, Portugáliában Rigához hasonlóan dupla fordulót tartott a Ralikrossz-világbajnokság. A szezon addigi három döntőjét megnyerő Johan Kristoffersson ismét hibátlan volt szombaton: egyetlen menetet nem nyert meg, a továbbjutó futamot, de azt is csak defekt miatt. Csapattársa, Ole Christian Veiby lett mögötte második a Kristoffersson Motorsport másik Volkswagenjével, eddigi legjobb helyezését…
Read MoreNiclas Grönholm a RallyX Nordic 2022-es bajnoka
Július 24-én, a svédországi Strängnäsban befejeződött az északi bajnokság. A Supercar kategóriát a hétvégi és éves értékelésben is Niclas Grönholm nyerte – könnyebb dolga volt, mivel Johan Kristoffersson nem állt rajthoz a szezonzárón. Pedig a szezon hetedik fordulója előtt – Svédországban a korábbi duplákkal ellentétben szimpla versenyt tartottak – még pontegyenlőséggel, 113 egységgel állt a tabella első helyén Grönholm és Kristoffersson. A svéd azonban, aki már Lettországból is hiányzott, nem állt rajthoz a szezonzárón sem. A GRX pilótája így toronymagas favorittá vált, habár matematikai esélye Thomas Bryntessonnak és Sondre Evjennek…
Read MoreRallyX Nordic: Belevszkij nyert, Grönholm bukott Rigában
Lettországban folytatódott az északi széria: Johan Kristoffersson ezúttal hiányzott a mezőnyből, csak Niclas Grönholm képviselte a világsztárokat. A finnek azonban peches hétvégéje volt, a két győzelmet Thomas Bryntesson és az RX3 Európa-bajnok Jurij Belevszkij szerezte meg. A szezon ötödik fordulóján, pénteken Grönholm diktálta a tempót a kvalifikáción, ő kezdte a pole-pozícióból a döntőt is, de összeért Belevszkijjel és megforgott, majd Ole Christian Veiby rohant bele a Hyundaiba, így az autó alaposan összetört. Belevszkij elsőként futott be, de az ütközésért kizárták, így Thomas Bryntesson örökölte a győzelmet, aki éppen legyűrte Enzo…
Read MoreNői-férfi páros a CE Dealer Teamnél
Bejelentette pilótapárosát a WRX új csapata, a Construction Equipment Dealer Team: a svéd formáció Klara Andersson és a hatszoros futamgyőztes Niclas Grönholm párosával versenyez – előbbi a 2014-ben indult vb első állandó női pilótája lesz. A 22 éves Klara Andersson pályafutása gyorsan ível felfelé: 2021-ben svéd bajnoki címet nyert, ugyanebben az évben az RX2e-ben állt rajthoz két alkalommal, idén pedig az Extreme-E-ben is versenyezni fog, bár a szezonnyitón még indult. A versenyzés a génekben van, nővére, Magda Andersson Európa-bajnoki futamgyőztes és összetett ezüstérmes volt a TouringCars kategóriában. Ami Klarát illeti,…
Read MoreKristoffersson negyedszer világbajnok, Grönholm nyerte a záróversenyt
A benzinmotoros korszak utolsó versenyét a havas Nürburgringen négy pont különbséggel kezdte az éllovas Timmy Hansen és üldözője, Johan Kristoffersson – a két rivális végül pontosan ugyanannyi ponttal zárta a szezont, a győzelmek száma döntött közöttük. A szombati döntőből diszkvalifikált Hansen vezette a bajnokságot a vasárnapi fordulónak nekigyürkőzve, de Kristoffersson jobb volt a kvalifikációs futamoktól: a Q1-et és Q3-at is megnyerte, míg a Q2-et csapattársa, Enzo Ide zárta elsőként. Hansen két második helyezéssel második lett a köztes eredménylistán, de pontelőnye egy egységgel megfogyatkozott. Kristoffersson elsőként továbbjutott az első elődöntőből Ide…
Read MoreWRX: Grönholm nyerő jokere, Kristoffersson büntetése
A finn a negyedik rajtkockából indult Portugáliában, de első körös jokere kifizetődött a végén. A kvalifikáción remeklő két Hansen végzett még dobogón, Szabó Krisztián negyedik hellyel gazdagodott. A Hansen testvérek nagy formában kezdtek Portugáliában, a WRX-szezon utolsó előtti versenyhelyszínén, Timmy Hansen három kvalifikációs futamot húzott be, a Q4-et pedig Kevin Hansen nyerte – utóbbiban Szabó Krisztián harmadikként végzett. A köztes eredménylistán a háromszor második Johan Kristoffersson befért a két Hansen közé, ami az elődöntők felállását befolyásolta. Az első ágról Timmy és Kevin Hansen, valamint Szabó jutott tovább, a másodikról Kristoffersson,…
Read MoreWRX-dupla Rigában (videók)
Szeptember 18-19-én Lettországban versenyzett a Ralikrossz-világbajnokság, a 2020-ból ismert formátumhoz hasonlóan egy duplával. Megszakadt Hansenék győzelmi sorozata, ráadásul mindkét vb-fordulón és az Eb-n is volt magyar szereplés a döntőben. A rigai hétvége két főszereplője Niclas Grönholm és Johan Kristoffersson volt. A páros mindkét nap első-második helyen végzett a kvalifikációban – a szombat volt a finné, a vasárnap a svédé –, megnyerték saját elődöntőjüket és a döntő első sorából indultak. Az első napon össze is ütköztek, aminek Kristoffersson itta meg a levét, csupán ötödik lett, míg Grönholm idén először nyert a…
Read MoreRallyX Nordic: Kristoffersson és Grönholm osztoztak a győzelmeken
Finnországban folytatódott az erős mezőnyt felvonultató északi bajnokság: a höljesi duplázás után újra induló Niclas Grönholm és a teljes szezont futó, bajnoki cím kapujába kerülő Johan Kristoffersson uralták. A páros olyan szinten kiemelkedett az OuluZone pályán, a bajnokság ötödik-hatodik fordulóján, hogy sem kvalifikációs futamot, sem elődöntőt nem nyert rajtuk kívül más. Szombaton Kristoffersson győzött kettő-egy arányban a futamok során, de a kedvezőbb helyezések miatt Grönholm zárta az első helyen a köztes eredménylistát, majd az elődöntők után a Hyundai állt fel a döntő pole-pozíciójába a Volkswagen előtt. A második körben azonban…
Read MoreHöljes: Grönholm ismételt, Szabó negyedik lett
Szombaton-vasárnap tartották a RallyX Nordic höljesi duplafordulójának második felvonását. Niclas Grönholm mindent megnyert, a második pozícióba szorítva a világbajnok Johan Kristofferssont. Ezúttal négy kvalifikációs futamot is tartottak, melyek közül az elsőt Fraser McConnell nyerte, a következő kettőn Niclas Grönholm lett a leggyorsabb, az utolsón pedig Anton Marklund győzött. Az összesítést Grönholm vitte Johan Kristoffersson előtt, aki ezúttal nem diktált olyan tempót, mint csütörtökön, mikor az összes futamot behúzta: most egy második és két harmadik pozíció volt a legjobb helye. A Grönholm csapattársaként a hétvégén GRX-szel induló Szabó Krisztián negyedik lett…
Read More